Mari, Rozi és Irén, három nővér több, mint 30 éve foglalkozik libatöméssel. A testvérek közül Mari volt az első, aki a tömésbe belefogott, családja legnagyobb döbbenetére. Az első 60 darab liba, amit 34 évvel ezelőtt tömni kezdett mind gugás lett. Nógrádban így nevezik, amikor egy liba begye megsérül a tömés során és bedagad. Rozinak és Irénnek, akik pár év múlva követték Marit, már könnyebb volt a kezdet, nővérük szívesen adta át húgainak a tudását. Mari olyan sikeres tömő volt, hogy cikk jelent meg róla, buszokkal hozták hozzá a tömőasszonyokat tanulni. 17 nap, 103 tömés. Ekkor lesz szép a liba mája. Ez a két és fél hét mára már 28 nappá szelídült. Az utolsó napokban így is kemény munkát jelent az éjszaka kétszeri tömés.
2002 óta Rozi és Irén már csak saját, és rokonaik libáit tömi. Mari, bár évek óta Parkinson kór gyötörte, haláláig (2018) segített húgainak a libavágásban. A nógrádi falvakból mára szinte teljesen eltűntek a tömőasszonyok.

Rozi a szárnyaiknál fogva hozza ki vágásra a hatalmasra hízott libákat az ólból. Átlagosan 7-8 kilogrammosok a szárnyasok, mire vágásra kerülnek. Rozi legnagyobb libája 11 kilogrammot nyomott.

Mari és Irén a kukorica minőségéről és a libák gyarapodásáról beszélgetnek tömés közben.

Rozi gyors és határozott mozdulattal bújtatja a libát a combja alá, hogy az ne mozogjon a tömés alatt. Másodpercek alatt jut le a kukorica az állat begyébe.

Irén levágja a libaszárnyakat – kiválóan hasznosíthatók udvari seprűként vagy portalanítóként.

Irén leforrázza a libát, így a libatoll könnyebben kitéphető. 

A forrázás után a nővérek kitépik a libatollat. Ezt ma már nem hasznosítják. Korábban a pehelytollat még a forrázás előtt fosztották. Pehelypárnát, -paplant készítettek belőle.

A hatalmasra hízott szárnyasokat Rozi a hideg garázsban tárolja a bontásig. Ha lehűl a máj és a háj, sokkal könnyebb a libát felnyitni és a szerveket szétválasztani.

A kutya vacsorája.

28 nap munkájának eredménye a libatömő büszkesége. Felnyitás után a máj súlyának a lemérése a legfontosabb. Rozit fia keresi telefonon, hogy a libamájak nagyságáról érdeklődjön.

Using Format